Itthon

Sivalkodik a pedagógusok szakszervezete – közleményt adtak ki, újabb sztrájk jöhet

Hirdetés

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felháborítónak tartja a kormány által bejelentett 10 százalékos pedagógus-béremelést, mivel ez szerintük nem más, mint egy béremelésnek álcázott pótlék. Nem világos, hogy a pedagógusok mihez képest kapnának 10 százalékkal többet, illetve mivel pótlékként jelenik meg, azt bármikor el is veheti a kormány. A sztrájkról sem tettek le.

Hétfőn jelentette be Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere, ahogy júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. A miniszter bejelentéséből azonban az is kiderült, hogy a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azonban felháborodott a bejelentésen, és úgy vélik, „nyomorúságos, béremelésnek álcázott pótlékkal próbálják kiszúrni az egyre dühösebb ágazati dolgozók szemét”.

A bejelentést követően kiadott közleményben felhívták a figyelmet, hogy

  • egyelőre nem világos, hogy mihez képest kapnának a pedagógusok 10 százalékkal többet;
  • illetve, mivel pótlékként aposztrofálják, azt bármikor el is vehetik.

A PDSZ-t ráadásul a múlt heti egyeztetésen, ahol Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárnál tárgyalt a PDSZ küldöttsége, úgy tájékoztatták, hogy ha ez a terv valóra válik, akkor az intézményvezetőknek és a helyetteseiknek közel 100 százalékos pótlékemelést kívánnak juttatni. A szakszervezet szerint így akarja megosztani a kormányzat az elégedetlenkedőket.

Hirdetés

A PDSZ szerint a kormány szándéka egyértelmű: „az intézményvezetők lekötelezésével próbálja lenyomni a torkunkon a kifizetetlen túlórákat, az elfogadhatatlan fércmunka NAT-ot, az iskolai erőszakra adott impotens válaszokat.” A szakszervezet emellett arra is rámutat, hogy a rendelet szerint egy-két kivételezett esetben az „intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal”. A PDSZ szerint ez arra szolgálna, hogy a „megvásárolt” intézményvezetők így kezeljék a nemzeti alaptanterv miatt megváltozott tantárgyi óraszámokból keletkező feszültséget.

A PDSZ azonban ezt elfogadhatatlannak tartja és továbbra is azt követeli, hogy

  • béreket a mindenkori és ne a 2014-es minimálbérhez igazítsák;
  • a sok éves elmaradt béremelések miatt pedig egy egyszeri, 60 százalékos illetményfejlesztést látnak kizárólag elfogadhatóknak, egységesen, minden oktatási dolgozónak.

A fentiek miatt a szakszervezet kijelentette: fenntartják a sztrájkbizottságot, és továbbra is arra szólítanak fel mindenkit (a partnerszakszervezetet is), hogy támogassa ezt a törekvésüket.

A belengetett bérpótlék-emelést más okból is felháborítónak tartják: az életpályamodell bevezetésekor fél tucat pótlékot, egyéb juttatást olvasztottak be az alapbérbe. Ennek keretében a béremelés körülbelül 30 százalékát így fedezték, arra hivatkozva, hogy ne pótlékot adjanak, hanem tisztességes alapilletményt.

A pályakezdő, gyakornok tanárok bére szerintük azért emelkedett január 1-től 8 százalékkal, mert nem érte el a garantált bérminimumot, az úgynevezett szakmunkás minimálbért. Erre jön rá majd július 1-től a 10 százalékos pótlék és így emelkedik a bérük 18 százalékkal, amely messze nem elegendő a pedagógushiány elhárítására, a súlyozott emelésre, vagyis arra, hogy különösen a pályakezdők béremelése kapjon nagyobb hangsúlyt – hívja fel a figyelmet a PDSZ.

Hirdetés

A szakszervezet továbbá úgy véli, hogy az éves szinten a belengetett 10 százalékos pótlék, figyelembe véve a 2020. évre prognosztizált (a PDSZ szerint 4-5 százalékos) inflációt, körülbelül 0 százalékos reálbér-növekedést jelent ebben az évben.

A sztrájkkal kapcsolatban az a szakszervezet álláspontja, hogy a közoktatásra nem vonatkozik a sztrájk alatti elégséges oktatás kötelezettsége. A PDSZ szerint az óvodai nevelés és iskolai oktatás nem olyan, a lakosságot alapvetően érintő tevékenység, mint a sztrájktörvényben példaként felsorolt közforgalmú tömegközlekedés, távközlés, az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatása.

A PDSZ ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem zárkóztak el olyan megállapodás megkötésétől, amelyet már a tavalyi évben megkötött a tankerületi központokkal és szakképzési centrumokkal. Ennek lényege, hogy ott, ahol nagy az előzetesen mért sztrájkkészség, nem szerveznek felügyeletet. Gyermekfelügyelet csak olyan intézményben legyen, ahol alacsony a sztrájkkészség.

A kormány tárgyalódelegációja ezzel szemben azt szeretné, ha nemcsak, hogy felügyelet, de tanítás is lenne a sztrájk alatt, a tanórák mintegy 90 százalékát megtartanák. Ez a PDSZ számára egyértelműen elfogadhatatlan.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!