Itthon

Törvénnyel tiltaná ki a közéletből Gyurcsány Ferencet a Mi Hazánk

Hirdetés

A kommunizmus áldozatai forognak a sírjukban, mikor álszent módon emlékeznek rájuk, de az antikommunista követeléseket lesöprik, vagy csak maszatolnak. A 2060-ig titkosított, mágnesszalagokon rögzített állambiztonsági aktákat kutathatóvá kell tenni. Elég volt a titkosításokból!” – kezdte mai sajtótájékoztatóját Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és önkormányzati képviselője.

Forognak sírjukban a kommunizmus áldozatai, hiszen az elmúlt 30 év, az MSZP- és Fidesz-kormányok közös szégyene, hogy nem történt meg a 2060-ig titkosított állambiztonsági múlt (így pl. az ún. ügynöklisták) feltárása, a pártállami vezetők (így pl. Gyurcsány Ferenc) elszámoltatása és közéletből való kitiltása, a kommunista luxusnyugdíjak megvonása, valamint a Szabadság téri szovjet megszállási emlékmű eltávolítása sem. Pongrátz Gergely, majd Pongrátz András bízott meg bennünket azzal, hogy vigyük tovább a lyukas zászlót, s a Mi Hazánk folytatja is antikommunista és függetlenségpárti küzdelmét. – folytatta a politikus.

 

Elfogadhatatlan az is, hogy az egykori kommunista vezetők ebben az állítólag új rendszerben szintén meghatározó politikusok lehetnek, így pl. a KISZ KB-titkár Gyurcsány Ferenc. A Mi Hazánk az állami cégek éléről is eltávolítaná a pártállami vezetőket.

A kommunista luxusnyugdíjak folyósítása a legfelháborítóbb a Mi Hazánk képviselője szerint. Félmegoldásnak is kevés látszatintézkedés a kommunista kitüntetések után járó, néhány ezer forintos nyugdíjpótlékok megvonása az érintettek tizedénél, miközben a Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő ügyész, Mátsik György juttatása egy forinttal sem csökkent, haláláig élvezhette, akiké pedig igen, mint Biszku Béla esetében, csak minimális mértékben, így többszázezres luxusnyugdíjat kapott havonta, és tömeggyilkosságának elszámoltatására sem került sor. Alanyi vagy özvegyi jogon még mindig sokan kapnak méltatlanul magas juttatást, az MSZMP KB-tagoktól kezdve (mint pl. Kovács László) a besúgó békepapokon, vérbírókon át a Munkásőrség vezetőiig mindenkitől meg kéne vonni azt a juttatást, amit kommunista vezetői funkció után folyósítanak.

Hirdetés

Novák előd kiemelte, hogy nem lehet elmenni szó nélkül a Szabadság téri, kommunista önkényuralmi emlékmű mellett sem, ahol már nincsenek sírok, csak a gyalázatos propaganda. 1920-ban a nemzet legnagyobb tragédiájának az emlékére Trianon-emlékműcsoportot állítottak fel a Szabadság téren. A Horthy-korszakban nemzeti emlékhely lett, 1945-ben a szovjet csapatok ezt rombolták le, és építették fel a helyén saját obeliszkjüket, melyen szégyenszemre a mai napig a “DICSŐSÉG A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖKNEK” felirat “díszeleg” minden magyar nevében. Annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, mely elfoglalta, és fél évszázadig megszállva tartotta hazánkat, katonái tízezerszámra megerőszakolták asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra – akiknek nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között -, és amikor 1956-ban az általuk diktált, elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el.

Forrás: elemi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!