Tech

Sötét titok: ezért nem lehet szabadalmaztatni az intravénás C-vitamint

Hirdetés

A nagy dózisú C-vitamin lehet a rák ellenszere? Az utóbbi évek nagy parázs vitája volt ez, melyet azóta rengeteg kutatásban próbált a gyógyszeripar különféle módon cáfolni.

A gyógyszermaffiának ugyanis megvannak erre a kifinomult eszközei.

Egyrészt megfélemlíti azokat az orvosokat, szakembereket, kutatókat, akik ez irányba kezdenek el kutakodni, ne adj Isten bizonyítani pár dolgot a C-vitamin látványos hatásával kapcsolatban.

Másfelől megpróbálják teljesen elnyomni a természetes alternatívákat, és saját méregdrága termékeiket helyezik előtérbe a média által.

Harmadsorban pedig különféle áltanulmányokat gyártanak, vagy gyártatnak más cégekkel, akiket előre meg – vagy inkább le – fizetnek. A média, a közvélemény, és a tudomány tehát jelentősen korrumpálódik a gyógyszeripar által, nem véletlenül.

Hirdetés

Minden olyan egészséges, és természetes gyógymódot el kell ugyanis taposniuk még csírájában, mely mellékhatásmentes gyógyulást kínál.

A C-vitamin nem véletlenül nem szabadalmaztatható annak ellenére, hogy a független tanulmányok szerint megvan a rákelleneshatása, ami kimutatható.

A sötét titok az, hogy a C-vitamin egy természetes anyag. A természetes anyag fogalma pedig az, hogy szabadon felhasználható, így nem lehet szabadalmi eljárás alá vonni. Így pedig pénzt sem lehet vele keresni, vagy legalábbis messze nem annyit.

Így pedig a gyógyszeriparnak nem érdeke, hogy elterjedjen az eljárás.

A University of Kansas kutatócsoportja nagy koncentrációjú C-vitamint fecskendezett a rákos kísérleti alanyok vénáiba. Az eredmény elsöprő volt. A C-vitamin hatékonyan semmisítette meg a rákos sejteket, miközben az egészséges sejteket érintetlenül hagyta.

Hirdetés

Természetesen ilyen kísérletek azóta számos helyen, számos alaklommal megismétlődtek, a média azonban ezekről igen keveset ír.

A BBC News is hírt adott a tényről, miszerint mindhárom modellben kedvező eredményeket lehetett elérni a C-vitaminnal.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!