Európa

Tízezrek tüntettek a kormány ellen Romániában

Hirdetés

Ismét utcára vonult több tízezer ember vasárnap este Románia több nagyvárosában a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény átfogó módosítása ellen tiltakozva.

A helyi sajtó szerint a tüntetők száma országszerte meghaladta a 40 ezret, Bukarestben mintegy 20 ezren tüntettek. Legutóbb november 5-én vonultak utcára az igazságügyi reformtervezet ellen.  A tüntetők attól tartanak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai befolyás alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy a korrupcióval gyanúsított vezetőik megússzák a felelősségre vonást.

Romániában a közvélemény sikeresnek tartja a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) működését, de az elmúlt időszakban a kormányzat megnyirbálná a szervezet hatásköreit. Egy november elején a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE alkotta koalíció által beterjesztett törvényjavaslat korlátozná az államfő szerepét  az ügyészek kinevezésénél. Valamint a bírák és ügyészek munkáját figyelő Igazságszolgáltatási Felügyelet ellenőrzését kivonnák a független irányítás alól. A lépéseket a kormánykoalíció azzal indokolja, hogy az ügyészeknek túlhatalma van Romániában. Utóbbi állítás erősen vitatható az ellenzék szerint, mert az, hogy az elmúlt években több vezető román politikust is eljárás alá vontak korrupciós ügyeik miatt, nem jelenti azt, hogy a hatóságok politikai fegyverként működnének. Legutóbb a DNA teljes vagyonzárat rendelt el Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ellen, mert a vád szerint 2001-ben még Teleorman megye önkormányzati elnökeként magántulajdonba játszotta át az önkormányzat közútfelújító cégét, a TelDrumot. Az okozott kár a becslések szerint 27,4 millió euró.

A vasárnap esti megmozdulást a nagy szakszervezeti tömörülések is támogatták. Ők ellenzik, hogy a kormány az alkalmazottakra akarja hárítani teljes mértékben a társadalombiztosítási járulékokat.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!