Kultúra

Több mint harmincmilliós adósságot örököltek Terry Black gyerekei

Hirdetés

Életük végéig eladósodott volna Dani és Fanni, Terry Black két árván hagyott, nevelt gyereke, ha nem mondanak le az örökségükről.

Rácz Károly egy hónapja, egy szívműtét után kapott infarktust, majd halt meg egy német kórházban.  Gyerekei nem tudták, mennyire súlyos az anyagi helyzetük.

„Ahogy Terry papírjait átnéztük, sajnos kiderült, összesen nagyjából százezer euróra, azaz mintegy 33 millió forintra rúgnak a mindenféle tartozások. Fanni még kiskorú, úgyhogy neki a gyámhivatal intézi az örökségről való lemondását” – mondta a Blikknek Árvai Mónika, akit még életében jelölt meg Terry Black, hogy gondoskodjon a gyerekekről.

Az örökségről való lemondással Terry tartozásai már nem szakadnak a gyerekek nyakába, ám 4000 eurót (1,3 millió forint) mindenképpen elő kell teremteniük ahhoz, hogy a nevelőapjukat a végakarata szerint temettethessék el.

„Sikerült elintézni, hogy ne kerüljön szociális temetéssel közös sírba, de a teste még a kórházban van és naponta növekszik a túltárolás költsége. Ezeket nekem számlázzák ki. Plusz, ha igazolom, hogy rendeztem az itthoni szertartás díját, akkor elhamvasztják aput és hazaszállíttatják a hamvait. Ez körülbelül egymillió forintnyi euróba kerül majd, de teljesíthetem a végakaratát. Rettenetes elveszíteni aput, aki nekünk mindkét szülőt jelentette, de a lelki teher a legfájdalmasabb, hogy nem tudjuk még eltemetni sem” – mondta a lapnak Dani.

Hirdetés

Forrás: origó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!