Kultúra

Trump szeretője kitálalt – szaftos részletek a hálószobából

Hirdetés

Az egykori felnőttfilmes sztár, Stormy Daniels színt vallott: először beszélt arról, hogy milyen az ágyban valójában az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Donald Trump.

Trump és a pornócsillag viszonya még 2006-ban kezdődött, nem sokkal azután, hogy Melania megszülte a közös fiukat, Barront. Az ügy úgy derült ki, hogy az elnök ügyvédje, Michael Cohen nyíltan beszélt róla, hogy 130 ezer dollárt fizetett a pornószínésznőnek azért, hogy hallgasson az afférjukról – holott Daniels folyamatosan tagadta, hogy bármi lett volna közöttük.

Ezek után ő sem titkolózott tovább: kitálalt a sajtónak a viszonyukról, sőt, most még szaftos részleteket is szolgáltatott:

– Két perc volt az egész, és akkor még nagylelkű voltam. Rövid és unalmas aktus volt. Az előjátékban se nagy bajnok, annyi volt az egész, hogy felmentem vele a hotelszobájába, kiszaladtam a mosdóba, és mire visszaértem, már ott állt egy szál bokszeralsóban, és engem méregetett. „Hé, cica” – mondta. Erre csak forgatni tudtam a szemeimet.

Azért keltettem fel a figyelmét, mert beteges kíváncsiság dúl benne a pornóiparral és a filmekben szereplő színésznőkkel szemben. Éppen forgattam, amikor felhívott. Szóltak, hogy „hé, tudod ki keres? Donald Trump!”. Mind nevetni kezdtünk. Kit érdekelt még akkoriban, csak egy valóságshow-sztárocska volt – mondta Trumpról.

Hirdetés

Mióta kirobbant a botrány, Stormy élete teljesen megváltozott – méghozzá meglepő módon pozitív irányba. Erről is beszélt a Vogue magazinnak adott interjújában:

– Mióta elkezdtem a Make America Horny Again turnét (azaz Tegyük újra kanossá Amerikát, viccesen kiforgatva Trump kampányszövegét, ami Make America Great Again, vagyis Tegyük újra naggyá Amerikát volt – a szerk.), azóta nők százai kerestek fel azzal, hogy én vagyok a hősük, és forradalmat indítottam Trump ellen. Dühös, csalódott nők, akik vezetőjükként tekintenek rám. Azt mondják: „Megmented a világot, igazi hazafi vagy, egy hős!”. Erre mindig ugyanazt mondom: „Én csak a saját hátsómat akartam menteni, senki másét” – mondta a magazin riporterének.

Forrás: femcafe

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!