Itthon

Vigyázat, csaló a facebookon! Leukémiás gyerekének gyűjt egy nő – ne dőljön be neki senki!

Hirdetés

A felhívás drámai, a betegség kevésbé: a gyermeke nem leukémiás, hanem vérszegény.

Az anya mégis életmentő svájci műtétről írt a közösségi oldalán, és volt, aki utalt is neki. A bank megteszi a szükséges lépéseket.

„Kérem segítsenek, a három hónapos kisbabámról van szó, leukémiás, műteni kell, de egyedül nem tudom finanszírozni. Ha legalább 10-20 ezer forintot küldenek egyénenként, akkor sikerül összegyűjteni a pénzt a műtétre, kérem.” – ezt a szöveget írta ki egy Gattyán Réka néven regisztrált nő a közösségi oldalára (tucatnyi helyesírási hibával, a profilt azóta törölték).

Miután a hvg.hu-t maga az érintett megkereste, vizsgálódni kezdtek, és mint kiderült, a történet több sebből vérzik. A csalásnak már áldozata is van, ugyanis utaltak a nő által megadott számlára.

A bank megteszi a jogi lépéseket.

Hirdetés

Az egyébként frissnek tűnő (és ahogy írtuk, már elérhetetlen, törölt) Facebook-oldalról (a profilképet augusztus 11-én, a borítóképet három nappal korábban állítottak be, és nincs is ennél korábbi nyilvános bejegyzés az oldalon) kiderül, a fent említett kislány, Gattyán Jázmin május 25-én született. A zavaros írás szerint a kislány születésekor minden rendben volt, azt később közölték csak, hogy Jázmin leukémiás. Csontvelő-átültetésre és őssejtkezelésre van szüksége, amelyet leghamarabb Svájcban végeznének el, de Magyarországon is műthető.

A nő szerint most a 75 éves anyjánál lakik, a férje elhagyta a hír hallatán, munkahelye nincs. „Aki tud és megteheti, segítsen” – írta, hozzátette, bármekkora összeg segítséget jelent. Mellékelt egy számlaszámot is, azt is elmondta, az nem az ő nevén van, anyja élettársáé a számla.

A bejegyzés mellett név vagy épp dátum nélküli orvosi papírok, amelyek leukémiáról, megnagyobbodott pajzsmirigyről szólnak, illetve mellékel egy képet egy kislányról is, valamint arról, hogy megkeresett több híroldalt, csatornát. A mellékelt képek egy része az internetről letöltött rémkép, erről a nő azt mondta a hvg.hu-nak, hogy az intenzív osztály vezetője – akinek rosszul írta a nevét – megtiltotta neki, hogy képeket közöljön.

Az orvosi papírokról a Blikk munkatársának a kórház azt mondta, nem valódiak.

A HVG- t a nő azzal kereste meg néhány napja, hogy a kislányt a Bókay utcai kórház intenzív osztályán kezelik, adjunk hírt arról, hogy pénzt gyűjt a kezelésre. Később azonban arról írt már, hogy a család mégsem akar nyilvánosságot, mert nemrég elhunyt az unokahúga, neki is a nyilvánossághoz fordulva kértek segítséget, de „elegük lett” – ahogy fogalmazott.

Hirdetés

A nő unokahúgként a Gattyán Dorina Renáta nevet adta meg, erre a névre keresve a Google több álhír- és kattintásvadász oldalt is listáz (például: Sokminden.info, Mindenegyben.com, Ötpercpihenő.hu, Hírmagazin.eu), ezek egy része arról szól, vért kérnek neki, másik részük szerint elhunyt a lány.

A hvg.hu utánajárt – Gattyán Jázmin nevű kislány nincs a Bókay utcai kórház intenzív osztályán.

Néhány nappal ezelőtt a lap igazolást kért a nőtől, aki néhány órával később két dokumentumot küldött, egy kórlapnak tűnőt és egy OTP-s igazolásnak tűnőt, amelyen az áll: „készpénzfelvétel a kislány kezelésére csak kórházi igazolással áll módunkban kiadni vagy kifizetni bankfióki pénztári kifizetés esetén.” Az OTP számlavezetési igazolás fejlécű papíron szerepel két aláírás is, egyikük a kiskunhalasi fiókban dolgozik, ahol a nő állítása szerint lakik, a testvérénél. ( egyik bejegyzésében ugyanakkor azt állította, az anyjánál lakik, közösségi oldalán pedig a lakhely Miskolc.)

Az OTP azt közölte, hogy az igazolás hamis, megteszik a jogi lépéseket, ugyanakkor a bankszámla létezik.

A Blikknek sikerült beszélnie a nővel telefonon, és szembesíteni a fent leírtakkal. Amikor a lap munkatársa közölte vele, hogy azt, amit csinált, csalásnak hívják, a nő először nem értette, majd sorra beismerte, hogy tényleg mennyi minden nem igaz a történetből. Elmondta, gyermeke nincs kórházban, állította, kedden hazahozták az intenzív osztályról, csütörtökön viszik Szegedre.

Hirdetés
Hirdetés

Elismerte, hogy a kislánya nem leukémiás, hanem vérszegény. Azt mondta, azért indította a gyűjtést, mert pénzre volt szüksége, különben elveszik tőle gyermekét. Utaltak már neki, az életmentő műtétre beérkezett adomány egy részét már elköltötte, azt mondta, abból tápszert és pelenkát vett, de ha kell, visszaadja a pénzt.

A nő előbb a Facebook-oldaláról levette a képeket, köztük azt is, amelyiken állítólag a kislánya volt, majd törölte az oldalát. 

Forrás: hvg

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!