Tech

Új tudományos felfedezés: igazak lehetnek a sárkány-legendák?

Hirdetés

Még a szkeptikusokat is sokkolta, amit találtak!

Egy nagyon-nagyon hosszú ideje halott élőlény csontjairól, egész pontosan a koponyájáról jelentek meg képek a világhálón. Senki sem tudja, hogy mi lehet, de a lelet fontosságát jelzi az, hogy még a szakemberek sem tudtak mit mondani rá, és nem találták nyomát, hogy hamisítvány lenne.

Olyan, mintha egy hatalmas sárkány koponyája lenne. Robusztus fej, hatalmas kiálló állkapocs jelzi, hogy egy feltehetően nem Afrikában őshonos lény maradványai kerültek elő a földből. Az elméletek között azonnal megjelent az, hogy talán egy eddig ismeretlen, nagytestű dinoszauruszfajta lehet.

A koponyán és a hátramaradt csontokon ugyanis olyan jellemvonásokat találtak a kutatók és paleontológusok, amik előzetesen tényleg egy hüllőszerű lényre engednek következtetni. Ekkor az is felvetődött, hogy mitikus lények, sárkányok csontjai lehet. Vagyis egy nagyobb, kifejlett példány koponyája az, amit megtaláltak.

A sárkányok legendája az egész világon ismert és szinte valamennyi kultúrában így vagy úgy, de szerepeltek és jelen voltak sárkányok. Általában két kultúrkör, az európai és a kínai köré szokták csoportosítani, amelyek külön alakultak ki, de az évszázadok során hatottak egymásra.

Hirdetés

A kereszténység egyébként mindig is rossz színben tüntette fel a sárkányokat, talán a hüllőszerű vonásuk miatt, mely ugye azonos volt sok mindenben a kígyó jellegzetességeivel.

Már a Gilgames eposzban megjelenik egy sárkányszerű, tüzet okádó lény, Humbaba, aki az istenek lakhelyét, a Cédruserdőt védteA történetek jelentős részében a sárkányok olyanok voltak, mint bármely egzotikus állat, néhol hasznos és védő funkciót töltöttek be (főleg az kelet-ázsiai vidéken volt ez jellemző), máskor meg károsnak és veszélyesnek írták le.

Jób könyvének a 41. fejezete részletesen leírja a leviatánt, mint királyt minden ragadozó felett. A mitikus tengeri állatról, amelyet óriáskígyó, sárkány vagy krokodil alakban szoktak ábrázolni, így ír Jób könyve:

„Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, mint a hajnal sugarai.

Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak./Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből.

Hirdetés

Lehelete lángra lobbantja a parazsat, szája lángot lövell./Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle.

Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.

Szíve kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő./Ha fölemelkedik, megriadnak az erősek is, ijedtükben fejüket vesztik./Ha el is találja a fegyver, nem árt neki, a lándzsa, a kopja és a nyíl sem.”

A most megtalált leletről nem tudni, hogy pontosan mi, de nem egy szokványos élőlény, és még csak nem is teljesen dinoszaurusz. Ha valóban egy sárkány maradványai, akkor azt valószínűleg a közvélemény sohasem tudhatja meg széles körben, hiszen a mainstream régészet legfontosabb szándéka a végsőkig elhallgatni az emberiség és a világ sötét múltját.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!