Itthon

Újabb Gyurcsány-bizalmas segíti Márki-Zay Pétert

Hirdetés

A választás tisztaságának fontosságára hivatkozva kezdett aktivisták toborzásába Gyurcsány Ferenc pártfogoltja, Bajnai Gordon, akit a DK elnöke a kampány logisztikai hátterének biztosításával bízott meg. A Magyar Nemzet értesülései szerint, a szavazatszámláló projekt mögötti alapítvány Tordai Csaba nevére van bejegyezve.

A háttérben egyre inkább aktivizálja magát Gyurcsány Ferenc hálózata. A korábban Karácsony Gergely kampányát erősítő Bajnai Gordon teljes mellszélességgel beállt Márki-Zay Péter mögé, és a Facebookon aktivisták toborzásába kezdett arra hivatkozva, hogy félti a választás tisztaságát. A toborzás valódi oka nyilvánvalóan az, hogy a baloldalnak szinte egyáltalán nincsenek mozgósítható szimpatizánsai.

Mint írják: Bajnai Gordon már a rendszerváltozás előtt, 1989-ben együtt mozgolódott, szervezkedett Gyurcsány Ferenccel, akinek kormányzása alatt, 2006-ban fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett. Később, 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként tevékenykedett. Gyurcsány Ferenc bukását követően ő lett a miniszterelnök.

A hírportál forrásai szerint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon jelenleg is napi kapcsolatban van, és a DK-elnök komoly logisztikai feladatokkal bízta meg bizalmasát a választási kampányban.

A szavazatszámlálók, vagyis az aktivisták toborzása mögött a 2018-as országgyűlési választások után bejegyzett Tiszta Választásokért Alapítvány áll, amelynek vezetője nem más, mint Gyurcsány bizalmasa, Tordai Csaba.

Hirdetés

Tordai SZDSZ-esként kezdte pályafutását, hiszen Demszky Gábor akkori pártelnök kabinetfőnöke volt a 2000-es évek elején, de szép karriert futott be a szocialista–liberális kormányzás ideje alatt is.

A Gyurcsány-kabinetek Igazságügyi Minisztériumának főosztályvezetője, 2007-től a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára, majd államtitkára lett. Ezt a pozícióját a Bajnai-kormány alatt is megtarthatta.

Ekkor a Magyar Közlöny kiadásáért is felelt, így a nevéhez köthető egy 2009-es szakmai baklövés: az ország hivatalos lapja ebben az évben jelentette meg az alkotmány egységes szerkezetbe foglalt, vagyis a korábbi módosításokat is feltüntető szövegét, azonban belekerült egy tíz éve hatályon kívül helyezett rendelkezés is.

E szarvashiba ugyanakkor nem volt akadálya annak, hogy a Bajnai-kormány időszakának végén Tordait a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével tüntessék ki.

Még a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idejére nyúlik vissza Tordai és Karácsony Gergely ismeretsége: míg Tordai Csaba államtitkárként, Karácsony tanácsadóként sürgött-forgott a Miniszterelnöki Hivatalban. Hogy régóta ismerik egymást, azt jól mutatja az az eset – amelyről egy 2012-es Heti Válasz-cikk is beszámolt –, miszerint a már alakuló Bajnai-féle Együtt megbeszélésére Tordai csábította el az akkor még LMP-s Jávor Benedeket és Karácsony Gergelyt. S hogy mennyire ehhez a körhöz tartozik Tordai Csaba, azt jól mutatja, hogy kuratóriumi tagja volt a Bajnai-féle, Soros és az amerikai demokraták által is finanszírozott Haza és Haladás Alapítványban.

Hirdetés

Tordai egyébként ügyvédként többek között az azonos nemű, már külföldön összeházasodott párok hazai képviseletét látta el, de segítette a Momentum Mozgalmat is, amikor a liberális szerveződés a külföldről finanszírozott civilek átvilágításának lehetősége ellen kezdeményezett népszavazást.

Az átláthatóság ennek ellenére fontos lehetett Tordainak, aki Bodoky Tamással megalapította a szintén Soros által – is – finanszírozott Átlátszó.hu-t, amelynek egészen Karácsony Gergely főpolgármesterré választásáig tulajdonostársa volt.

Karácsony 2019-es győzelme után először főjegyzőként merült fel a neve, aztán végül jogi tanácsadó lett Karácsony mellett, havi több mint 400 ezer forintért.
Emellett a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnökévé is megválasztották.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!