EurópaVilág

Újabb pofon Ukrajnának az Egyesült Államoktól

Hirdetés

Az Ukrajnának nyújtott támogatást is magában foglaló törvénytervezet tárgyalása azután kezdődik, hogy Egyesült Államok képviselőházának honatyái visszatérnek a húsvéti szabadságról, és a jogszabályban lesz „néhány fontos újítás is” – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál Mike Johnsonnak, a képviselőház elnökének a The Hill című amerikai lapnak adott interjújáról, amelyről a karpatalja.info is írt.

A jelentés szerint Johnson jelezte, hogy a jelenlegi ülésszakban azon tevékenykedett, hogy kidolgozza a csomagot, amelyet a képviselőházi szünet után szavazásra bocsát.

„FELHÍVOM A FIGYELMET, MIT KELL TENNÜNK A MEGOSZTOTT KORMÁNYZÁS KORSZAKÁBAN – TÖRTÉNELMI KONSZENZUST KELL KIALAKÍTANUNK. HA PÁRTPOLITIKAI INTÉZKEDÉST AKARUNK ELŐMOZDÍTANI, SZÓ SZERINT MINDEN PARLAMENTI KÉPVISELŐRE SZÜKSÉGEM VAN. ÉS NÉHÁNY DOLOGNAK KÉTPÁRTINAK KELL LENNIE”– mutatott rá.

A képviselő-testület elnöke hozzátette: ha a kiegészítésekről van szó, akkor a konszenzus elérésén kell dolgozni. A „fontos újítások” között Mike Johnson példaként említette a hitelnyújtás lehetőségét Ukrajnának, megjegyezve, hogy ez az ötlet népszerűségre tett szert, és megnyugtatja a konzervatívokat.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!