EurópaVilág

Zelenszkij megfenyegette az amerikai és az európai bankokat

Hirdetés

Zelenszkij szerint „háborús bűnöket” követnek el azok a bankok, amelyek nem szakították meg minden üzleti kapcsolatukat Oroszországgal, az ukrán elnök ezért felszólította az amerikai és európai bankvezetőket, hogy szakítsák meg kapcsolataikat az orosz olajjal kereskedő csoportokkal, sőt, Kijev azt is bejelentette, hogy kész perre vinni az ügyet. Igen, ezt komolyan gondolják.

Oleg Usztenko, Zelenszkij gazdasági tanácsadója levélben kérte a bankárokat, köztük Jamie Dimont, a JPMorgan Chase és Noel Quinnt, a HSBC vezetőjét, hogy hagyjanak fel az orosz olajjal kereskedő vállalatok finanszírozásával, és ne adjanak el részvényeket az államilag támogatott Gazprom és Rosznyeft olaj- és gázipari csoportokban – írja a Financial Times nyomán az Index. A lap szerint a Citigroupnak és a Crédit Agricole-nak is címzett levelekben a bankokat azzal vádolják, hogy „meghosszabbítják” a háborút azzal, hogy hitelt nyújtanak az orosz olajat szállító vállalatoknak. A Financial Timesnak adott interjújában Usztenko elmondta, hogy az ukrán igazságügyi minisztérium a háború befejezése után be fogja perelni a bankokat a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Mint mondta, az ukrán biztonsági szolgálatok információkat gyűjtenek az orosz fosszilis energiahordozókat támogató pénzintézetekről.

Véleményem szerint háborús bűnöket követnek el, mert ilyen konkrét módon segítik a Putyin-rezsimet és támogatják a rendszert

– mondta a tanácsadó, azzal érvelve, hogy az orosz olaj- és gázbevételekből finanszírozzák az ukránok ellen használt rakéták előállítását és beszerzését.

A lap azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság nem folytathat vizsgálatot, illetve nem emelhet vádat kormányok vagy vállalatok ellen, csupán a szervezetek egyes tagjai ellen. Az HSBC és a Crédit Agricole vagyonkezelői ágai részesedéssel rendelkeznek a Gazprom és a Rosznyeft orosz állami olaj- és gázipari cégekben. A Citigroup azonban hitelkeretet nyújt az orosz olaj- és gázipari óriáscégnek, a Lukoilnak és az orosz olajjal kereskedő Vitolnak. A JPMorgan szintén hitelt biztosít a Vitolnak, míg a vállalathoz tartozó Russian Securities befektetési alapjának részesedése van a Gazpromban, a Sberbankban és a Rosznyeftben, amelyeket a Kreml legfontosabb gazdasági eszközei között említenek.

A JPMorgan azonban közleményében közölte, hogy aktív szerepet játszott a nyugati szankciók végrehajtásában. A Citigroup és a Crédit Agricole nem reagált közvetlenül Usztenko megjegyzéseire. Az HSBC nem kívánt nyilatkozni. A HSBC és a Citigroup tárgyalásokat folytat potenciális felvásárlókkal a helyi üzletágaikról. Magánszemélyként a bankárok megjegyezték, hogy a szankciók, illetve egyes részvények kereskedésének felfüggesztése miatt nem tudtak eladni egyes oroszországi érdekeltségeikből. A Vitol közölte, hogy az ukrajnai invázió kezdete óta 80 százalékkal csökkentette orosz olajüzletágát, és a fennmaradó mennyiségek mind megfelelnek a nyugati szankcióknak, amelyek célja az orosz olaj áramlásának fenntartása volt.

Hirdetés
Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!